Klasszikus jazz fiatalos stílusban
19:30 – 20:30 Dalszínház utca
Rafael Mário hazai tanulmányai után Kanadában kamatoztatta tudását. Hazatérése után alapította a 4 for Joyt. A zenekar könnyed, dinamikus zenét játszik, melynek alappillére a klasszikus jazz repertoár, de magán viseli a funk és pop stílusjegyeit is.
Rafael Márió hatéves korában kezdett zongorázni. Az általános iskola után tizennégy évesen magántanulóként Binder Károly zongoraművész lett a mestere, majd később az érettségi és sikeres felvételi után egyetemi hallgató lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakán. Az egyetemi évek óta folyamatosan fellép szólóban vagy jazz trióval a legkülönfélébb hazai jazz fesztiválokon, valamint kísérőként a legnépszerűbb popzenészek nagykoncertjein. 2011-ben szerzeményével a Jazzy Dalversenyen Pluto Horváth József „Legjobb szólista” elismerést kapott, a következő évben pedig közös formációjukkal értek el dobogós helyezést. 2012-ben Torontóba utazott, és másfél évet töltött a kortárs jazz és világzene központjában, ahol session zenészként dolgozott az egyik legnagyobb helyi stúdióban. Sokat muzsikált együtt a népszerű Caroline Thomsonnal, és itt találkozott Tim Ries szaxofonossal is, aki évekig turnézott a Rolling Stonesszal.