Miklósa Erika

Az Ezüst Rózsa Bál háziasszonya

Miklósa Erika 19 évesen, minden idők legfiatalabbjaként szerződött a Magyar Állami Operaházhoz. Első külföldi fellépésére Hamari Júlia hívta meg, mester és tanítványa együtt lépett fel Brüsszelben, 1992-ben. Még ebben az évben lehetősége adódott elénekelni Mannheimban Az éj királynője szerepét, amely a későbbi években védjegyévé vált. Nemzetközi karrierje ezek után gyorsan ívelt felfelé.

E Mozart-szerepben a világ összes jelentős színpadán fellépett, Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig. Különleges hangjával meghódította a világot, nemzetközi meghívások tömkelegével és több mint háromszáz előadással a háta mögött ő lett a legkeresettebb művész ebben a szerepben. 2004-től folyamatos szerződése van a New York-i Metropolitan Operaházba. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical és operett világába is, számos exkluzív gálakoncert főszereplője. Az Operában sok esetben műsorvezetőként is bemutatkozott – sokoldalúságát az Ezüst Rózsa Bálon ismét bizonyította, ahol nemcsak a háziasszony szerepét tölti be, hanem énekelt is.